kedd, szeptember 01, 2009

Ötödik táborozásunk a Hargitán a Reménység Csoporttal

Ilonka és Laci - a Reménység Csoport új tagjai



Az idén is elmehettünk a Reménység Csoporttal a Hargitára. Augusztus 17-25 között 17 felnőtt és 3 gyerek táboroztunk a Barnabás Házban. Isten ismét gazdagon megáldott. A Pali szobájában egy házaspár került Érendrédről, akik először jöhettek velünk. A tavaly csak telefonon keresztül hallhatták a csoport lelkes énekét, az idén viszont ők is velünk örülhettek. Ilonka tolókocsiban van, viszont Laci, a férje, tud járni. Nagyon hamar beépültek a csoportba. Az idei bibliatanulmányunk témája: A Király meghívottja - Méfibóset. Alapigénk a 2 Sám 9. része volt, a jeligénk a 2 Sám 7b. "...Te pedig mindenkor az én asztalomnál étkezel." Immár öt éve megalakulhatott a Reméység Csoport. Megemlékeztünk együtt a megtett útról és mindazon áldásokról amikben Isten részesített bennünket a csoporton keresztül. Élő bizonyságtételeket és beszámolókat hallhattunk a mozgássérültek részéről. Könnybelábadt a szemük amikor mondták, hogy mennyire hálásak Istennek ezért a csoportért. id. Veress Ernő tv. és felesége, Anuska néni, valmint Margaret Robinson testvérnő is részt vettek ezen az ünnepélyes megemlékezésen. Mindenért az Úré legyen a dicsősség!




Együtt a hegyen!
A Reménység Csoport és a Barnabás Alapítvány vezetői

Beszállás az autóba! Kirándulni indulunk


Kirándulás a kiruji borvíz forrásoknál

Buzgó forrás