vasárnap, június 29, 2008

Ismét a Hargitán

Fent vagyunk a Harhita Tábotban a Reménység Csoporttal és 16 gyerekkel, akik Hétfalu vidékéről jöttek. Június 26-án jöttünk és július 4-én fogunk majd hazautazni. Én a Reménység Csoportot vezetem. Immár negyedik alkalommal táborozhatunk a Barnabás Házban. Isten most is végzi átformáló munkáját a mozgássérültek életében, amiért nagyon hálás vagyok. Erre a táborozásra a témánk: ÉLNI KÜLDETÉS. A mozgássérültekre úgy tekintek, mint Isten Különmegbizottaira, akiknek szpeciális küldetésük van.

Ma ebéd után Palit köszöntöttük születésnapja alkalmából tortával, ajándékkal, jókivánságokkal. Imádkoztunk érte, és kértük Isten, hogy hordozza karjain ebben az időszakban, amikor a halál árnyékának a völgyében vezet át az útja. Az Ottókat is köszöntötték a csoporttagok, mivel július 2-án Ottó nap lesz. Most két Ottó van a csoportunkban, ugyanis Szatmárnémeti mellől, Adorjónból velünk táborozik az idén egy kedves fiatalember, akit ugyszintén Ottónak hivnak. Mi is kaptunk egy külön tortát.

Majd még irni fogok és képeket is teszek fel. Addig is, kérlek imádkozzatok értünk, hogy a csoportunk minden tagja megismerje és elfogadja Jézus Krisztus, mint Megváltóját. A vágyam az, hogy az ő küldötteiként tudjunk majd lemenni a hegyről és megismerve küldetésünket, tudjunk élni az ő dicsőségére.
Köszönöm imáitokat!