szerda, július 23, 2008

Az Xtreme Mission's szolgálata Négyfaluban július 11-17 között

Az Xtreme Missions ezen a nyáron is ellátogatott Négyfaluba. Lee Wisdom tv. vezetésével egy 13 fős amerikai csoport szolgálhatott közöttünk. Fülöp József és felesége, Dalma az Xtreme Mission's romániai képviselői, amióta beindult a gyerekmisszió hűségesen szolgálnak a négyfalusi gyerekek között. A Brassói fiatalok közül még Iza és Hermina segitettek a nyári misszióban. A programot a mi javaslatunk szerint állítottuk össze. Délelőttönként 10 órától a Reménység Csoporttal voltunk együt. Közös áhítatot tartottunk, énekeltünk és az igével foglalkoztunk. Ezenkívül volt kézimunka is. 12 órától a csoport egy részével olyan mozgássérülteket látogattunk meg, akik már rég nem jöhettek ki a lakásukból vagy az udvarukról. Két kórházban is voltunk beteget látogatni. Négyfaluban az Ilyés Erzsike (aki a Reménység Csoport tagja) hugát, Liviát látogattuk meg, Brassóban pedig Palit az onkológián. Imádkoztunk értük, bizonyságot tettünk és énekeltünk. Nagyon jó volt látni a hálás mosolyt az arcukon. A látogatás után közös ebéddel folytatódott a napi program. A szolgáló csoport és a Reménység Csoport együtt ebédelt. Délután 3 órától angol tanítás következett. Erre gyerekek érkeztek és a Reménység Csoport tagjai is szogalmasan tnulták az angolt. 5 órától a gyerekekkel voltunk együtt a játszótéren. Játszottunk, énekeltünk, bibliai leckét és aranymondást tanítottunk és imádkoztunk velük. Azzal a hittel végeztük minezt, hogy a maga idejében az elhintett igemag ki fog kelni és gyümölcsözni fog. Este 7 órától kedden és csütörtökön anyukák körét is tartottak a nőtestvérek a lakásunkon. Szerda este 7 órától Pürkerecre mente ki nőikört tartani. Mindenért amit tehettünk, az Úré legyen a dicsősség. Hiszem azt, hogy külföldi testvéreink számára is bátorító volt az itteni szolgálat és hazamenve még buzgóbban tudják szolgálni az Urat. Szeretetük és szolgálatuk által minket is formált és épített az Úr.
A magyar gyerekek csoportfoglalkozáson

Játé közben

A Xtreme Mission's és a Reménység Csoport a diák klubban

Reggeli áhítat a Katica néni udvarán


Szorgalmas diákok - angol tanulás közben