szombat, július 26, 2008

"...jön a víz, jön az ár"

Ezelőtt két órával hívott fel édesapám Sarmaságról és elmondta, hogy bement a víz a nyári konyhába. Eddig még ilyen nem történt. Annyira megnőtt a vízszint a sok esőzések miatt, hogy nagyon sok házat elöntött. A Zilah patak folyik közel hozzánk és van amikor kiönt. A Miskidombról lezúdúlnó víz egz része is a szülőházunk előtt szokott lefutni. Édesapám ez estben sem esett kétségbe, mert alaptermészeténél fogva nagyon optimista.
Édesapám -Kis Károly - várja, hogy apadjon a víz
Az életben nagyon sok nehézségen ment keresztül (7 évig volt orosz fogságba a II. Világháború után) és megedződött, de ami a legfontosabb, hogy megtanult Istenben bízni minden körülmények között. Már 86 éves, de még hála az Úrnk jó egészségnek örvend. Az imaházba általában biciklivel jár. Édesanyám már másabb természetű. Ő törékenyebb és könnyebben kétségbe esik. Édesapám szokta bátorítani őt is. Ez esetben is könnyekre fakadt, amikor látta, hogy a víz bement a lakásba. A hűtő az asztalra került.
Édesanyám a nyári konyhában
Ma este már ő is nyugodt volt és elfogadta a helyzetet. A veteményes kertet sajnálta, ahol annyit dolgozott és egy néhány óra alatt mindent belepett az iszap. Vajon még ilyen helyzetben is lehet hálát adni Istennek? Ige, mert vannak olyan falvak, városok még országunkba is, ahol az egész házat elvitte az ár. Mindezeknek meg kell történniük, hiszen az utolsó időket éljük és az árvizek, földrendések által Isten felhívja figyelmünket, hogy közel a vég. Nekünk az utolsó idők megpróbáltatásai között is felemelt fővel kell járjunk, mint akit tudjuk, hogy meg vagyunk váltva egy örök életre: "Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a ti megváltásotok" (Luk 21,28). Míg időnk van szolgáljunk hűségesen, végezve a lélekmentés szolgálatát, mint ahogy egy ismert énekben van megfogalmazva: "Mentsd aki elmerül, óvd aki pusztul..."

péntek, július 25, 2008

Hargita utótalálkozó Négyfaluban

Július 13-án délután 6 órától Hargita Utótalálkozót tartottunk Négyfaluban a diák klubban. Erre meghívtuk a táborozó gyerekek szüleit, rokonai és persze még másokat is a városból. A gyerekek beszámoltak a táborozásról. Voltak, aki bizonyságot tettek megtérésükről. Szépen énekeltek, furulyáztak, csengőztek és még doboltak is. A táborban többek között ezeken a hagszereken is tanulhattak. A Reménység Csoporttal is énekeltünk egy éneket, Pali elmondta, hogy mivel foglalkoztunk, Gyöngyi pedig felolvasta a személyes küldetés nyilatkozatát, amit a táborban készített el. A istentisztelet utolsó felében egy amerikai tv. hirdette az evangéliumot a Róm 8,14-17 alapján. A szerető Atyáról beszélt, aki vágyik arra, hogy átölelje tőle eltávolodott gyermekeit. El akarja venni bűneiket, félelmeiket, szorongásaikat és ezek helyett bűnbocsánatot, szeretetet, védelmet és biztonságot akar adni ami a fiúság áldása. Hálás vagyok az Úrnak, hogy olyan személyek is jelen voltak, aki eddig nem jöttek el az összejöveteleinkre. Ez is nagyszerű lehetőség volt hinteni az igemagot a hétfalusi csángó emberek szívébe. "Add Uram, hogy minél több igemag jó talajra találjon és gyümölcsöt hozzon, Ámen."
Teltház a délutáni istentiszteleten


A gyerekek furulyáznak
Csengő hangon is száll az ének

A Reménység Csoport is szolgált

Egy amerikai lp. az Xtreme Mission's részéről igét hirdet,

Fülöp József fordítja

Mike József búcsúszolgálata Pürkerecen július 13-án

A pürkereci kis közösségtől július 13-án búcsúzott el Mike József tv. A 11 évi brassói szolgálata alatt a pürkereci gyülekezetet is építette az Úr testvérünk igei és zenei szolgálatai által. Habár a munkamegosztás szerint nem az ő munkaköréhez tartozott Pürkerec, mégis mindig készséggel vállalt szolgálatot itt is, amikor erre megkérték. A Hozsánna Kórus felemelő énekeit is sokszor élvezhették a helybeliek. Én, mint a gyülekezet jelenlegi lelkipásztora a Zsid 13,14-15 alapján montam köszönetet az Úrnak és testvérünknek az itt végzett szolgálatáért, majd Rab János testvér a tagok nevében mondott búcsúbeszédet. Jószef testvér a 2Thessz 2,15-16 alapján, mintegy utolsó üzenetként a hívő élet két fontos összetvőjére hívta fel a figyelmünket. Előbb a hívő élet statikus eleméről beszélt - "álljatok szilárda" (15v), majd ezt követően a dinamikus elemről "...minden jó cselekedetben és beszédben" (16v). A végén körbe álltunk, megfogtuk egymás kezét és így imádkoztunk. Együtt mondtunk hálát és kértük Isten áldását József tv. és családja életére, akik a belényesi körzetben fogját folytatni szolgálatukat. A végén képeket is készítettünk, hogy a következő nemzedék is emlékezni tudjon majd az Úr csadáira, amiket ebben az időszakban végzett az ő szolgáin keresztül a közösség életében.






szerda, július 23, 2008

Az Xtreme Mission's szolgálata Négyfaluban július 11-17 között

Az Xtreme Missions ezen a nyáron is ellátogatott Négyfaluba. Lee Wisdom tv. vezetésével egy 13 fős amerikai csoport szolgálhatott közöttünk. Fülöp József és felesége, Dalma az Xtreme Mission's romániai képviselői, amióta beindult a gyerekmisszió hűségesen szolgálnak a négyfalusi gyerekek között. A Brassói fiatalok közül még Iza és Hermina segitettek a nyári misszióban. A programot a mi javaslatunk szerint állítottuk össze. Délelőttönként 10 órától a Reménység Csoporttal voltunk együt. Közös áhítatot tartottunk, énekeltünk és az igével foglalkoztunk. Ezenkívül volt kézimunka is. 12 órától a csoport egy részével olyan mozgássérülteket látogattunk meg, akik már rég nem jöhettek ki a lakásukból vagy az udvarukról. Két kórházban is voltunk beteget látogatni. Négyfaluban az Ilyés Erzsike (aki a Reménység Csoport tagja) hugát, Liviát látogattuk meg, Brassóban pedig Palit az onkológián. Imádkoztunk értük, bizonyságot tettünk és énekeltünk. Nagyon jó volt látni a hálás mosolyt az arcukon. A látogatás után közös ebéddel folytatódott a napi program. A szolgáló csoport és a Reménység Csoport együtt ebédelt. Délután 3 órától angol tanítás következett. Erre gyerekek érkeztek és a Reménység Csoport tagjai is szogalmasan tnulták az angolt. 5 órától a gyerekekkel voltunk együtt a játszótéren. Játszottunk, énekeltünk, bibliai leckét és aranymondást tanítottunk és imádkoztunk velük. Azzal a hittel végeztük minezt, hogy a maga idejében az elhintett igemag ki fog kelni és gyümölcsözni fog. Este 7 órától kedden és csütörtökön anyukák körét is tartottak a nőtestvérek a lakásunkon. Szerda este 7 órától Pürkerecre mente ki nőikört tartani. Mindenért amit tehettünk, az Úré legyen a dicsősség. Hiszem azt, hogy külföldi testvéreink számára is bátorító volt az itteni szolgálat és hazamenve még buzgóbban tudják szolgálni az Urat. Szeretetük és szolgálatuk által minket is formált és épített az Úr.
A magyar gyerekek csoportfoglalkozáson

Játé közben

A Xtreme Mission's és a Reménység Csoport a diák klubban

Reggeli áhítat a Katica néni udvarán


Szorgalmas diákok - angol tanulás közben

kedd, július 22, 2008

Visszatekintés a táborozásra

A idén is megáldotta az Úr a táborozásunkat, akár csak az elmúlt években. Nagyon jó volt tapasztalni, hogy a közösség gyakorlásának egy magasabb szintjére jutott a Csoport. Érződött, hogy összhangba mennek a dolgok és olyan volt, mintha egy nagy család lett volna együtt. Annak is örültem, hogy a Csoport nagy szeretettel befogadta Vakon Ottót, akit addig nem ismertünk. Külön megköszönte, hogy nem néztük le beszédhibája miatt, hanem szeretettel vettük körül. Számomra felemelő és épitő volt együtt imádkozni a csoporttagokkal. Minden nap imádkoztunk betegekért, szüksében levőkért és persze azért, hogy Isten folytasa bennünk átfotmáló munkáját. Ha arra gondolok, hogy első évben még legtöbben nem imádkoztak hangosan, most hallva buzgó és őszinte imájukat, csak annyit tudok mondani: Hála érte és az Úré minden dicsőség! A heti sorozatunkban a küldetéssel foglakoztunk- Élni küldetés, amint már írtam. A jeligénk a Jn 17,18 volt: "Ahogyan elküldtél engem a világba, én is elküldtem őket a világba..." Használt idézet: "Keresztyénnek lenni azt jelent, hogy Jézus Krisztus képviselőjeként elküldetni a világba"- Rick Warren. Napi témák: (1) A küldetés meghatározása, (2) Isten elhívottai és majd küldöttei - bibliai példák, (3) A küldetés jelentősége és fontossága, (4) A küldetés ára, (5) Isten különmegbízottai: Sorakozó! - a küldetés sajátos (személyre szabott) vetülete, (6) "Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába" -Lk 10,2 - szükség van rád is, (7) Személyes küldetésünk és a Reménység Csoport küldetésének a megfogalmazása - gyakorlati feladat. Ezek voltak a témák amiket kifejtettünk és megbeszéltünk. Vannak a csoportunkból olyanok, akik már megtértek és megtalálták Kriszustól kapott küldetésüket és igyekeztek a hét végére meg is fogalmazni. Vannak, akik még barátkozók és keresők. Értük imádkozunk, hogy merjenek tovább lépni a hit és az engedelmesség útján. A végén már egy pár küldetési nyilatkozatot fel is olvashattunk. Ezekből majd idézek későbbi bejegyésekben. Add Uram, hogy minél több mozgássérült megtalálja benned élete értelmét, célját és örömmel szolgálva tudja teljesítrni küldetését ebben világban.
A Reménység Csoport
Hétfalu és Brassó vidékéről 16 gyereket is vittünk táborozni. A beszámolók alapján nekik is nagyon jól telt. Voltak megtérések és megújúlások a gyerekek között. Egy amerikai csoport volt a fő szervezője ennek a gyerekturnusnak. Tőlünk Fülöp Dalma, Sinka Ildikó, Fiscaleanu Júlia, Borzási Péter és Borzási Dávid voltak, mint felügyelők és tanítók. Nagyon sokszínű volt a tevékenység, amit a gyerekek különös módon élveztek. Tőllünk egy 14 éves fiúnak, aki először volt velünk a táborba az volt a véleménye, hogy ennél jobban nem lehetett volna megszervezni a táborozást. Hála az Úrnak, hogy a gyerekek táborozási költségének a felét támogatásokból tudtuk fedezni. Köszönjük szépen azon személyeknek a pürkereci, négyfalusi és brassói gyülekezetből, akik erre a célra adakoztak.

Hétfalusi gyerekcsoport

csütörtök, július 03, 2008