szerda, október 31, 2007

Floyd Parker, Jakab Iren, Kis Otto, Sebestyen N. Icu, Himesch Rozsika, Mike Jozsef

Hétfalú vidékén valamint Brassóban termőre fordult a magvetés. 2007. október 14-én három fehérruhás tett vallást Krisztusban vetett hitéről a népes gyülekezet előtt. Sebestyén N. Icu, hívő szülők gyermekeként nőtt fel a Brassói gyülekezetben, de mint a tékozló fiú, elhagyta az atyai házat. Isten kegyelme viszont rátalált, és visszahozta abba a közösségbe, ahol hívő édesapja (aki már a Úrhoz költözött) olyan sokat imádkozott érte. Jakab Irénke (Pürkereczről) bizonyságtételében elmondta, hogy hálás beteg lányáért, Ildikáért (mozgássérült és süketnéma), akin keresztül Isten utat készített számára a megtérésre. A meghívásomra 2005. nyarán a „Barnabás Házban” táborozhattak a „Reménység Csoporttal.” Ott a Táborban már eldőlt Irénke szívében, hogy Jézust fogja követni. Bizonyságtételéből az is kitűnt, hogy bánkódik életének eltékozolt évei miatt és sajnálja, hogy nem tette meg hamarabb ezt a lépést. Bátorította a „Reménység Csoport” többi tagjait is, hogy kövessék ők is Jézus Krisztust. Himesch Rózsika, aki úgyszintén a Pürkereczi kis gyülekezet tagja lett, a világból tért meg. Már több éve rendszeresen járt a gyülekezetbe. A hallott ige megfoganva, a megtérés gyümölcsét teremte életében. Szíve vágya, hogy férje és gyermekei is megismerjék az Urat. Isten igéjét úgy délelőtt, mint délután Floyd Parker tv. hirdette, aki feleségével Bonnie Parkerrel négy napot töltött Hétfalu vidékén. A bemerítést én végeztem. A dicsőítés és imádat szolgálatát Mike József helyi lp. vezette, aki többek között, egy új énekével is bátorította a fehérruhásokat a kitartásra. A Hozsánna Kórus énekei szépítették és gazdagították az egész istentiszteletet. Mindenért Istené legyen a dicsőség.