hétfő, augusztus 13, 2007

akik a Barnabás Házban táborozunk


A fenti képeken a Reménység Csoport látható. Isten gazdagon megáldotta a vasárnapunkat. Úgy délelőtt, mint délután (este) fölmentünk a Kápolnába és részt vettünk az istentiszteleten. Együtt dícsértük Istent a fiatalokkal. Délelőtt Szűcs Sándor tv. tartott előadás a mennyországról, este pedig id. Veress Ernő tv. hirdette az igét a Jn 3,16 alapján.
Milyen nagy kegyelem, hogy még van lehetőség megtérni...

vasárnap, augusztus 12, 2007

Sas szárnyakon














Augusztus 6 és 14 között a Hargita Táborban vagyok családommal és a "Reménység Csoport"-tal. Immár harmadik éve, hogy a Barnabás Házban táborozhatunk. 2005 tavaszán Borzási Gyula tv. megkért, hogy vállaljam el egy mozgássérült csoport megszervezését és táboroztatását. Akkor még nem tudtam, hogy Istennek mi a terve mindezzel. Arra gondolva, hogy ez egy nagyszerű lehetőség az új missziómezőn - Hétfalu vidékén - új kapcsolatok kiépítésére, elvállaltam. Isten megáldotta táborozásunkat, és már abban az évben voltak megtérések. A tavaly kapta a "Reménység Csoport" nevet a csoportunk. Az a vágyunk, hogy mindenki élő reménységre jússon, első sorban a tagok közül, majd a hétfalusi csángók közül.
Az idén 16-an jöttünk a Táborba (9 mozgássérült és 7 segítő, tanító). Minden táborozásra választunk egy központi témát, amit egy heti sorozatban tanulmányozunk. Erre a hétre a témánk "Sas szárnyakon" - az Istenben vetett bizalom sas szárnyai. A jeligénk az Ézs 40,31. A tegnapi foglalkozáson Isten megérintett többeket és sírva imádkoztak. Az Istennel való személyes kapcsolatról beszéltünk, mint az életünk felemelkedésének egyetlen esélye. Kérlek imádkozzatok értünk és a Reménység Csoportért, hogy minden személy, aki eljött a táborba Istenre tudja bízni teljesen az életét.